ERRŐL A GAZDÁKNAK TUDNI KELL, VÁLTOZÁS A PERMETEZÉSBEN!

Elektronikussá válik a permetezési napló

Kedves Gazdálkodó!

December közepén hatályba lépett az a jogszabálymódosítás, amely lényeges változásokat hoz minden magyar gazda életében. Az egyik fontos változás, hogy 2022. július 1-től a permetezési naplót kötelezően a NÉBIH elektronikus felületén kell vezetni és a növényvédőszeres-kezelést a munkavégzést megelőzően vagy azzal egyidejűleg rögzíteni kell az elektronikus naplóban!
Az elektronikus permetezési napló vezetési kötelezettség azokra is vonatkozik, akik gazdálkodási naplót vezetnek – esetükben az adatokat az év első felében még papír alapon kell rögzíteni…

A NÉBIH ezzel kapcsolatban kiadott egy közleményt, mely lentebb olvasható…


Elektronikussá válik a permetezési napló

NÉBIH: 2022. február 3, csütörtök

Növényorvosi szakirányításDecember közepén hatályba lépett az a jogszabálymódosítás, amely az agrárdigitalizációt, illetve a környezet védelmét hivatott erősíteni. Ennek értelmében számos olyan változás történt, amely a növényvédelemre is hatással van. Kötelezővé vált többek között az integrált növényvédelem elveinek alkalmazása, az elektronikus permetezési napló vezetése, valamint a termelővel szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról/orvosokról is nyilatkozni kell.

A növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet* szerint a földhasználóknak és a növényvédelemmel foglalkozóknak tevékenységüket a jövőben az integrált növényvédelem általános elveinek megfelelően kell végezniük. Az EU még 2009-ben fogadta el a peszticidek fenntartható használatáról szóló irányelvet**, amelynek előírásait 2011-től fokozatosan kellett alkalmazni. A mostani jogszabálymódosítás révén pedig az integrált növényvédelem alkalmazása már nem csak lehetőség, hanem előírás. A jövőben a hatóság már a növényvédelmi technológiai ellenőrzés során vizsgálni fogja, hogy a termelő az integrált növényvédelem 8 alapelvét betartva, a lehető leghatékonyabb és egyben leginkább környezetkímélő módon folytatja-e a növénytermesztést.

Lényeges változás az is, hogy az értékesítési célra szánt növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédő szeres kezelésekről vezetett nyilvántartást (permetezési naplót) 2022. július 1-től a Nébih elektronikus felületén kell vezetni. A jogszabály hangsúlyozza, hogy a nyilvántartásban a csávázott vetőmag vetését is meg kell jelentetni, hiszen ez a tevékenység szintén növényvédő szer környezetbe történő kijuttatását jelenti. Emellett a csávázott vetőmag vásárlásáról kiállított – a csávázás tényét, az alkalmazott készítmény megnevezését tartalmazó – számlát 3 évig meg kell őrizni.

Nincs azonban változás a tekintetben, hogy minden növényvédőszeres-kezelést a munkavégzést megelőzően vagy azzal egyidejűleg kell rögzíteni a naplóban! Ez az elvárás a papír alapú permetezési napló esetében is fennállt, és az elektronikus változatnál sincs másképp.

Az elektronikus permetezési napló vezetési kötelezettség azokra is vonatkozik, akik gazdálkodási naplót (GN) vezetnek. Esetükben az adatokat az év első felében még papír alapon (a GN10-es betétlapon), 2022. július 1. után viszont már kizárólag az elektronikus permetezési naplóban kell rögzíteni. Szintén fontos változás, hogy a 2022-es gazdálkodási évre vonatkozó GN benyújtási időszakban csak a papír alapú nyilvántartást kell majd beküldeni, a 2022. második félévére vonatkozó az elektronikus permetezési naplóba rögzített kezelések esetében erre nem lesz szükség. Így tehát – az idei, átmeneti év után – egyszerűsödik a jelentési folyamat.

A növényvédelmi szakirányítási tevékenység továbbra is írásbeli szerződés alapján végezhető, azonban az ezzel kapcsolatos szerződéseket már nem kell a Nébih rendszerébe feltölteni. A termelők a jövőben az egységes kérelem benyújtására szolgáló elektronikus felületen nyilatkoznak a növényvédelmi munkavégzéssel érintett mezőgazdasági területeik tekintetében a velük szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról/orvosokról.

 

Forrás: portal.nebih.gov.hu

A teljes cikk, valamint a kapcsolódó jogszabályok hivatkozásai megtekinthetők a NÉBIH oldalán: Elektronikussá válik a permetezési napló


 

 

Ezúton szeretnénk értesíteni minden kedves gazdálkodót, hogy a

Gazdaboltunk hibridkukorica vetőmag ajánlata

már elérhető a honlapunkon.