KERTÉSZKEDÉS HÓNAPRÓL HÓNAPRA – ÁPRILIS

GYÜMÖLCSÖSKERT

Az előző havi lemosó permetezésekkel remélhetően megvédtük a fákat a kártevőktől. Ám itt leselkedik egy újabb veszély: a fagy. Márpedig ha virágzás közben betör a fagy, oda lesz az egész termés! Többféle módon védekezhetünk: éjszaka, hajnalban nyirkos rőzsehalmokat gyújtunk meg a fák körül, és a szállongó füst burokként védi a virágokat a fagytól; a másik módszer a vízzel való permetezés, ugyancsak hajnalban. Spricceljük le erős vízsugárral a koronarészt.

Most van az ideje a szeder szaporításának: hajtsunk le hosszabb indákat a földre, kupacoljuk rá a földet.

Füst

VETEMÉNYESKERT

Az üvegházban vagy a fóliasátorban nevelt paradicsomtövek már virágzásnak indulnak, ám ahhoz, hogy termések is fejlődjenek, meg kell rázni a töveket, hogy – szél híján- a virágpor szétszóródjék.

A zöldborsót, karalábét, brokkolit és a káposztaféléket (a bimbóskel kivételével) mind elvethetjük. A zöldborsót kéthetes időközökben vessük, a koraitól a későbbi fajtáig. Az uborka, a cukkini, a csillagtök hamarabb fog teremni, ha magvait a hónap elején a lakásban vetjük el, ás a belőlük fejlődő palántákat a májusi fagyok után ültetjük ki a szabadba.


Tudja -E?

 

A növényvilág nagy vándora a kókusz, szigetről szigetre viteti magát az áramlatokkal. A hatalmas több kilós diót kívülről rostok burkolják, ezek gondoskodnak arról, hogy mint a bója fenn maradjon a víz felszínén. Ahol aztán partot ér, gyökeret ereszt.

Kókusz

VIRÁGOSKERT

Aki a meredek rézsű földjét szeretné helyben tartani, és virágot szeretne látni, annak a virginis rózsa ajánlott. Gyökérzete oly sűrűn szövi át a a talajt, hogy nincs az a hirtelen lehullott esőmennyiség, amely kimosná alóla a földet!

Fontos tennivaló e hónapban az idén ültetett fenyőfékék és más örökzöld cserjék folyamatos öntözése. Ültessük el nyáron a virágzó hagymásokat és hagyma gumósókat. a dáliát, liliomokat, sáfrányfüvet és az augusztusban virágzó fehér óriásjácintot se hagyjuk ki. Folytassuk az egynyári virágok magvetését!


BioTipp

A pihentetésre vagy őszi ültetésre kiszemelt kerti ágyást ne hagyjuk üresen, hanem vessünk bele körömvirágot! Nemcsak szép színfolt, de kiváló zöldtrágya is egyben.

Körömvirág

 

Cikk forrása: Rédei Kertimag Zrt.

Képek forrása: pexels.com